Már megint csak jönnek és jönnek a bejegyzések, remélem holnap nem fogok ott tartani, mint két hete ilyenkor. Úgy érzem magam, mint egy heroinfüggő. Tudom, érzem, hogy le kellene jönnöm róla. Elhatározom, hogy holnaptól kevesebb lesz az „adag”. De eljön a holnap és nem…
Nem jön álom a szememre... Próbálok nyugalmat erőltetni magamra, de tudom, ha már erőltetni kell, az nem jó előjel. Ő jár a fejemben. Ahogy belibbent az életembe és fenekestül felkavarta azt. Nem tudom, hogyan, de elcsavarta a fejem úgy, hogy megőrülök. Túl sok minden kavarog…
Nyálként szállok a széllel, hogy szájadra találjak, Könnycseppben gördülök ráncaidon, hogy szomjoltóként szolgáljalak. Göcsört vagyok kecses ágon, mi testeden lengedez, S az éj sötétje után a hajnal úgyis újra leleplez.
Elefánt tévedt egyszer a porcelánboltba, Nem találtam mást, csak Téged összetiporva. Elkezdtelek ragasztgatni, hogy olyan légy, mint előtte, Nem lenne jó látni holnap újra összetörve.
Ha éhezed a szép szavakat, bőröd az érintést szomjazza, Nyelj egy nagyot a semmiből, ne dőlj be az első szóra, Mert az, aki igazán vágyik már a szeretetre, Sokkal inkább sebezhető, mint kinek útja gyanakvással van kövezve.
Az ágon csüggedezve levélként leslek csak, nem enged a fa utánnad, akármilyen szél is csap arcul, s próbál a füled mögé tűzni, ezzel máglyára űzni. Ott vagyok ha lépkedsz az utcákon sötét éjjelen macskakőként, a leveleiden a bélyegen rádkacsintok, hogy ne…
Papírzsebkendőbe csomagolom a tegnapot, Kishajót hajtogatok belőle és a Dunára teszem, Had ússzon messzire. Papírhad úszik felém a láthatáron, félek Az emlékeim jönnek, mik nem is olyan szépek, S felderengnek újra azok a pillanatok, Mikor ágyamon fekve…
Táráttáttárá táráttáttárá, páráráptáttárá páráráptáttárá...
Szeretnék érzéketlen lenni. Nem érezni a fájdalmat, nem érezni szerelmet, nem ejteni könnyeket, nem siratni perceket.
A mai nap nehéz volt... Bezártam magam a szobám négy fala közé, hogy másnak ne kelljen osztoznia abban, amit érzek. Nem is írok tovább, mert nem akarom itt fokozni a szarkedvet. Várom a feloldozást. Hogy kitől? Nem tudom. Tőle? Lehet! Mástól? De kitől?..........
6 ÉV 6 év alatt csecsemőből iskolássá lettem, megtanultam járni, beszélni, olvasni, írni. 6 év alatt kisiskolásból naggyá lettem, legalábbis azt hittem, míg el nem telt a következő hat, amit már úgy töltöttem, hogy életem meghatározó pillanataiban mellettem voltál.…
És akkor hallom a hívást: -Karcsííííí, gyere!!!! Én megyek, el sem tudom képzelni, mi történt. Belépek a szobába, a két játékos kedvű teljes átéléssel játszik, azt hittem, velük történt valami. De akkor felémlép az a csöppnyi drága és minden előzmény nélkül…
Hanyadt fekszem fűszállal a számban kint a réten, Némafilmként peregnek a perceim, de észreveszem ébren Vagyok, nem álmodom, hogy elmúlt, Rádöbbenek, kár bánkódni azon, ami elmúlt. Emlékszem még a lányra, kivel csak lopva találkoztunk, De odakinn a ligetben oly sok…
Elképzelted, milyen lenne ha végre hozzám tartoznál, Véget érne kapcsolatod, mit addig csak átkoztál. Elképzelted, milyen lehet melletem heverni, De nem tudtad, hogy értem meg is kell szenvedni. Most, hogy már tudod, milyen ha velem vagy, Bebizonyosodott, hogy gyenge voltam,…
Play. VIP. Kószálunk jobbra, elnézünk balra. Bemutatnak ennek, puszit nyomok annak. Táncolok a ritmusra, elnézek inkább a hip- hop részlegre. Egyetlen ismerős arcot látok csak. –Te voltál csütörtökön Dokkban? Igen, felelem. Mert? -Ha a barátom tudná...- mondja ő...…
Elképzeltem, milyen volna, ha fejem a válladra hajolna, Kezem a tied után nyúlna, arcom a hajadba simulna. Elgondoltam, hogy télnek hideg reggelén Egymást hevítjük fel ketten, Te meg én, Hogy karjaim közt találod magad, Hogy tested a testemhez tapad. Eszembe jut most is, mi…