Szeretnék érzéketlen lenni. Nem érezni a fájdalmat, nem érezni szerelmet, nem ejteni könnyeket, nem siratni perceket.
A mai nap nehéz volt... Bezártam magam a szobám négy fala közé, hogy másnak ne kelljen osztoznia abban, amit érzek. Nem is írok tovább, mert nem akarom itt fokozni a szarkedvet. Várom a feloldozást. Hogy kitől? Nem tudom. Tőle? Lehet! Mástól? De kitől?..........
6 ÉV 6 év alatt csecsemőből iskolássá lettem, megtanultam járni, beszélni, olvasni, írni. 6 év alatt kisiskolásból naggyá lettem, legalábbis azt hittem, míg el nem telt a következő hat, amit már úgy töltöttem, hogy életem meghatározó pillanataiban mellettem voltál.…
És akkor hallom a hívást: -Karcsííííí, gyere!!!! Én megyek, el sem tudom képzelni, mi történt. Belépek a szobába, a két játékos kedvű teljes átéléssel játszik, azt hittem, velük történt valami. De akkor felémlép az a csöppnyi drága és minden előzmény nélkül…
Hanyadt fekszem fűszállal a számban kint a réten, Némafilmként peregnek a perceim, de észreveszem ébren Vagyok, nem álmodom, hogy elmúlt, Rádöbbenek, kár bánkódni azon, ami elmúlt. Emlékszem még a lányra, kivel csak lopva találkoztunk, De odakinn a ligetben oly sok…
Elképzelted, milyen lenne ha végre hozzám tartoznál, Véget érne kapcsolatod, mit addig csak átkoztál. Elképzelted, milyen lehet melletem heverni, De nem tudtad, hogy értem meg is kell szenvedni. Most, hogy már tudod, milyen ha velem vagy, Bebizonyosodott, hogy gyenge voltam,…
Play. VIP. Kószálunk jobbra, elnézünk balra. Bemutatnak ennek, puszit nyomok annak. Táncolok a ritmusra, elnézek inkább a hip- hop részlegre. Egyetlen ismerős arcot látok csak. –Te voltál csütörtökön Dokkban? Igen, felelem. Mert? -Ha a barátom tudná...- mondja ő...…