Play. VIP. Kószálunk jobbra, elnézünk balra. Bemutatnak ennek, puszit nyomok annak. Táncolok a ritmusra, elnézek inkább a hip- hop részlegre. Egyetlen ismerős arcot látok csak.
–Te voltál csütörtökön Dokkban?
Igen, felelem. Mert?
-Ha a barátom tudná...- mondja ő...
Mit? (kérdezem) Hogy megfogtad a seggem?
-Ja, erre nem is emlékszem!
Akkor jobb ha nem is beszélünk róla és megyek vissza a kiváltságosok részlegére, ami kb. arra jó, hogy elmeneküljek a valóság elől, ami igencsak nyomaszt.
3 óra... Ideje mennünk. Bulizni jöttem, de a húspiacon nem szokás dínom dánomozni, itt az számít, miben vagy, mid van... Nem érzem túl jól magam, körülöttem miniben rázzák magukat a tiniseggek, merthogy valószínűleg ketten tennének ki annyi életévet, amennyit én végigéltem. Senki nem tudja, miért is mehetek oda, ahova ők vágynak, de tudom jól, hogy attól, mert ott ráztam a valagam, ugyanúgy fekszem le aludni, mint ahogyan azt tettem tegnap este. Egy átlagos srácként, aki keresi a boldogulást, de tudja jól, hogy az még odébb van...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.