Elefánt tévedt egyszer a porcelánboltba, Nem találtam mást, csak Téged összetiporva. Elkezdtelek ragasztgatni, hogy olyan légy, mint előtte, Nem lenne jó látni holnap újra összetörve.

Ha éhezed a szép szavakat, bőröd az érintést szomjazza, Nyelj egy nagyot a semmiből, ne dőlj be az első szóra, Mert az, aki igazán vágyik már a szeretetre, Sokkal inkább sebezhető, mint kinek útja gyanakvással van kövezve.

Az ágon csüggedezve levélként leslek csak, nem enged a fa utánnad, akármilyen szél is csap arcul, s próbál a füled mögé tűzni, ezzel máglyára űzni.   Ott vagyok ha lépkedsz az utcákon sötét éjjelen macskakőként, a leveleiden a bélyegen rádkacsintok, hogy ne…

Papírzsebkendőbe csomagolom a tegnapot, Kishajót hajtogatok belőle és a Dunára teszem, Had ússzon messzire.   Papírhad úszik felém a láthatáron, félek Az emlékeim jönnek, mik nem is olyan szépek, S felderengnek újra azok a pillanatok, Mikor ágyamon fekve…

Táráttáttárá táráttáttárá, páráráptáttárá páráráptáttárá...