Az ágon csüggedezve levélként leslek csak,

nem enged a fa utánnad, akármilyen szél is csap

arcul, s próbál a füled mögé tűzni,

ezzel máglyára űzni.

Ott vagyok ha lépkedsz az utcákon sötét éjjelen

macskakőként, a leveleiden a bélyegen

rádkacsintok, hogy ne felejts,

mint a réten a megannyi nefelejts.

Szél szavain suttogok, fütyülök a füledbe,

ha egyedül ballagsz, s véletlenül eszedbe

jutok, sétálj tovább, ott leszek

ha néha el is nyelnek a fellegek.

L.G.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.