Mindenkinek köszönöm, aki ott volt! Neked is, mert TE tetted teljessé a boldogságomat!!!

 Minden perc, mit rám szánsz örömmel tölt el,

Boldog vagyok ha karod szorosan átölel.

Néha félek kicsit, hogy kevés, mit adhatok,

De hosszú idő után végre önfeledten boldog vagyok.

L.G.

 Jelentkezzen az a perverz, aki hajnali egy és kettő között, illetve hétvégén, pihenés helyett blogot olvasott!!! :D 

 Hát igen... Már megint publikáltam. Sok idő telt el az utóbbiak óta, de most, hogy felnéztem ide, láttam, hogy van, aki a folyamatos változatlanság ellenére is olvasgatja. Óóóó, csak tudnám, kik azok... :D A versekkel ellentétben, pedig  boldog vagyok! :D Talán segítettek valamit, ki tudja?!

 Szívem szikár sivatagján botlatozva lépkedek,

Meglátok egy oázist, tán még odaérhetek.

A közelébe érkezve, hogy szomjamat olthassam

Megtörlöm homlokom, s leguggolok lassan.

A hűsítő nedűvel teletöltöm markom,

De ahogy nyelek egyet, homok marja torkom.

Káprázat volt csak, egy csodálatos álom,

Ahogyan az is, hogy újra csókod pihen számon.

L.G.

 Szempilláid tánca csiklandozza nyakam,

Ölelkezve gabalyodik hajaddal a hajam.

Minden, mi csak rossz volt, tovalibben vállamról,

Mert gyengéden és remegve a Te karod, mi átkarol.

Mosolyodat meglátva fellobban a tűz,

Miről azt gondoltam, kialudt, de egyre feléd űz.

Könnycseppjeid záporának kis tava, mi itt maradt,

Te visszaszálltál védő fészkedbe, s engem megint

Egyedül talált a hűs hajnali pirkadat.

L.G.

 Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom majd róla,

De nem álmodok másról, csak róla azóta,

Hogy adott egy estét az életéből, mi csak a miénk marad

Mégegy csókját szomjazom, bár tudom, hogy nem szabad...

Csak még egyszer nézzél rám úgy, mint akkor este!

Még egyszer érezzem, hogy csókodtól remeg a testem.

Utoljára ölelj át és add meg magadat,

Még mindig akarlak, bár tudom, hogy nem szabad.

Mikor felnézek az égre és sütnek a csillagok,

Lehunyom szemeim, s könnyes mosolyodra gondolok,

Ahogyan azt mondtad ajkaimat keresve félénken,

Szép volt az este, köszönöm, de nem Te kellesz mégsem.

Felkelt a nap, nem vagy itt és kiszáradt a szám,

Olyan vagyok, mint egy kutya nélküli szán.

Mikor egyedül vagyok, lehunyom szemem, s arra gondolok,

Az az este volt az életemben a legjobb... Meg nem történt dolog.

L.G.

Ahogyan tavasz után jön a nyár,

Oly könnyedén elhagytál.

Hétfőn lángolt még szép szemed szerelmesen,

Csütörtökön más fülébe suttogtad, kedvesem.

Ahogy barna hajam ősszé színezi az idő,

Oly természetesen játszott velem Ő.

L.G.

Abban a pillanatban, mikor megláttam a gyöngyöző zsírfoltokat a szájad felé csorogni és a hajadat gyógyító pakolásként körülölelő lencsedarabkákat a földre gurulni, azt hittem, minden jónak vége...

Aztán ahogyan kacajod buborékként tört elő az áporodott szagú levesmaradványból, megnyugodtam és éreztem, a mai nap is adott valamit, amire örökké emlékezni fogok, hisz ilyen mocskosan még senkivel nem nevettél, s mosolyodat feltettem emlékeim könyvespolcára.

L.G.

Ha éhes vagyok, s későre jár, sose legyél rest,

Zárd be az ablakot, s csinálj nekem egy kis lencsés nyaklevest!

L.G.

Ha belelátnék a fejedbe,

Belefulladnék az örvénylő gondolat- tengerbe.

Ha olvasni tudnék égszínkék szemeidben,

Elárvult homokszem lennék összezárt kezeidben.

Elvinnél az elhagyottak kietlen tisztására,

S búcsúcsók nélkül hajítanál egy homokbuckára.

L.G.

Törjeték darabokra szívem, s ragasszátok össze

Sosem leszek már ugyanaz, mint előtte.

Egy percnyi boldogságért odaadom mindenem,

Nektek csak játék, de én komolyan veszem.

Lehellj még csókot ajkaimra nedveset,

Suttogj a fülembe huncutul kedveset.

Simogasd meg arcomat gyengéden mégegyszer,

De holnap csak annyit kérj majd, inkább felejts el!

A szívsebek begyógyulnak, felejteni nem fogok,

Megmaradnak sokáig az érintések, édes csókok.

S ha egyszer majd szemben állok emlékeim tükrével,

Ott lesztek majd mind, mert a repedéseket nem tüntettétek el.

L.G.

Boromba kortyolva,

Füledbe suttogva

Nézem a kezedet,

Szemedbe nevetek.

A parton napozva,

Oldalad nyaldosva

Simítom testedet,

Megfogom kezedet.

Sörömből kortyolva,

Szájadhoz hajolva

Élvezem csókodat,

Elvisz a kárhozat...

L.G.

Ülök a mólón, a nap nyugatra tart,

Lábaim a víz nyaldossa, mögöttem a part

Némán nézi, min mélázok

Itt van a nyár, mégis fázok.

A magány oson felém halkan, lépése nesztelen,

Gyengéden átölel, ezért vagyok ruhában is meztelen.

Ketten nézzük szerelmesen, hogy pilled a nap,

S az egyedüllét homlokomra hűség- csókot ad.

Lefekszünk a fűbe csillagokat nézni,

De ő az egyedüli, ki közelségem érzi.

Lehonyom hát szemeim, s mély álomba merülök,

Egyedül vagyok, mégis gyermekként örülök.

L.G.

„ráébredt, hogy minden bánkódással töltött perc elvesztegetett idő. Hiszen már így is mennyi bánat és szomorúság érte életében. És ha adottságaiból és lehetőségeiből a lehető legtöbbet szeretné kihozni, ha a jóra és a szépre szeretne törekedni, akkor arra kell öszpontosítania, amit meg tud valósítani, nem pedig arra, amin nem tud változtatni.” Ezért engedem el a kezeteket...

Ezt egyre jobban szeretem... Pénteken is ezt hallgattuk a buli elött...

I'm free to be whatever I
Whatever I choose
And I'll sing the blues if I want
I'm free to say whatever I
Whatever I like
If it's wrong or right it's alright
Always seems to me
You only see what people want you to see
How long's it gonna be
Before we get on the bus
And cause no fuss
Get a grip on yourself
It don't cost much
Free to be whatever you
Whatever you say
If it comes my way it's alright
You're free to be wherever you
Wherever you please
You can shoot the breeze if you want
It always seems to me
You only see what people want you to see
How long's it gonna be
Before we get on the bus
And cause no fuss
Get a grip on yourself
It don't cost much
I'm free to be whatever I
Whatever I choose
And I'll sing the blues if I want
Here in my mind
You know you might find
Something that you
You thought you once knew
But now it´s all gone
And you know it's no fun
Yeah I know it's no fun
Oh I know it's no fun
I'm free to be whatever I
Whatever I choose
And I'll sing the blues if I want
I'm free to be whatever I
Whatever I choose
And I'll sing the blues if I want
Whatever you do
Whatever you say
Yeah I know it's alright
Whatever you do
Whatever you say
Yeah I know it's alright.

Álmodtam... Valami húzott feléd... Ahogy ott néztük azt az agyament szobrot. Csak egy ölelést akartam, mert tudtam, hogy jobb a két lépés távolság, de ahogy visszaöleltél, megtettem azt az egyet, amiről előtte úgy gondoltam, sosem akarom igazán... Nem bírtam visszafogni magam, de nem is bánom. Láttam a kétségbeesést, hallottam az elkeseredettséget, de nem tudtam és nem is akartam visszafogni magam, mert most először olyan oldaladat tapasztaltam meg, amiről eddig nem tudtam, hogy létezik. Szép álom volt... Tényleg csak álmodtam?

Kezdem úgy érezni, hogy csak egy éjszakára lehetek igazán boldog, mert amikor kicsit is beleélem magam a dolgokba, rá kell jönnöm, hogy csak egy hézagpótló voltam egy magányos estén és ami olyan álomszerű volt, az tényleg csak álom marad nekem... Megint arra jutottam, hogy elég nekem a munkám. Inkább dolgozok kifulladásig és kivonom magam a társasági életből, minthogy... Inkább alszom...

Téged kérlek szülinapomra...

Lesz majd egy ilyen vers, ha nem leszek ilyen fáradt... :D

Már kezdtem elfogadni, hogy mostanában nem része az életemnek az érzelem, s csak a munka az, mi osztályrészemül jut nap, mint nap, akkor történik minden, mikor a legkevésbbé sem vagyok felkészülve rá. Éppen akkor és vele. Próbáltam meggyőzni magam, hogy jó lesz ez így, hiába tudtam, hogy pár óránál nem tart tovább, mégis húzott magával az édenbe. Nem tudtam ellenállni, mert olyat éreztem, amilyet nagyon régóta nem. Azt gondoltam, azért, hogy ezek a pillanatok megismétlődjenek, képes lennék túllépni a fáradtságon, a magammal folytatott háborún, a felesleges kalandokon. Felszabadult voltam és önfeledten boldog. Ma már ez nem szabad, hogy jelentsen bármit is. Annak ellenére, hogy olyat adott nekem, amiben már hónapok óta hiányomat lelem, kezdem újra azt érezni, hogy a munka maradt osztályrészemül...

Mintha még mindig érezném lehelleted a számon ahogyan nyelved félénken keresi az enyémmel való találkozás lehetőségét.

Mintha még mindig érezném kezeid gyengéd ölelését, amint melegedni hozzám bújsz, s közben a félelemtől reszketsz. A félelemtől, hogy vétkezel, mert egy estére úgy érzed, nekem adtál egy darabot magadból. Talán féltél, hogy engedj, hogy igazán átadd magad a kísértésnek.

Mintha még mindig látnám szikrázó mosolyod,  amivel bevilágítottad a sötétbe borult játékteret. Nem beszéltünk, hisz szavak nélkül is értettük egymást, hamis pillantásomra szende mosollyal válaszoltál.

Mintha még mindig hallanám a szavakat, miket nem hallottam volna meg inkább.

 A szenvedélyt el lehet folytani, de attól még bennünk él tovább.

De még mindig itt érzem nyakamon ajkaid keserédes sóhaját.

Egy falat reményért eladtam a lelkemet,
A vakító szerelem eltakarta szememet.
Megadtam neki mindent, mit lehetett,
Mégis ő volt az, ki összetörte szívemet.

Annyira vágyok a szeretetre és a szerelemre, hogy ha valaki megajándékoz vele, rátelepszek és megfojtom a sajátommal. Odaadom egyből mindenem, lelkemet kitárom és végül csak a nyitott ajtó marad, ahol bárki beléphet és egy jó nagyot belémrúghat.