Szívem szikár sivatagján botlatozva lépkedek,
Meglátok egy oázist, tán még odaérhetek.
A közelébe érkezve, hogy szomjamat olthassam
Megtörlöm homlokom, s leguggolok lassan.
A hűsítő nedűvel teletöltöm markom,
De ahogy nyelek egyet, homok marja torkom.
Káprázat volt csak, egy csodálatos álom,
Ahogyan az is, hogy újra csókod pihen számon.
L.G.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tapsihapsi.blog.hu/api/trackback/id/tr582412424
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.