Ülök a mólón, a nap nyugatra tart,
Lábaim a víz nyaldossa, mögöttem a part
Némán nézi, min mélázok
Itt van a nyár, mégis fázok.
A magány oson felém halkan, lépése nesztelen,
Gyengéden átölel, ezért vagyok ruhában is meztelen.
Ketten nézzük szerelmesen, hogy pilled a nap,
S az egyedüllét homlokomra hűség- csókot ad.
Lefekszünk a fűbe csillagokat nézni,
De ő az egyedüli, ki közelségem érzi.
Lehonyom hát szemeim, s mély álomba merülök,
Egyedül vagyok, mégis gyermekként örülök.
L.G.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.