„... én a legszívesebben saját magammal beszélgetek és a holddal, a holddal, amikor fönn ragyog az égen, az illatozó fenyőkkel beszélgetek, ezekkel barátkozom én, látom, hogy a csermelyek és a patakok és a halastavak is a barátaim, a többi meg már nem érdekel, a többiről már nem akarok tudni. Emberkerülő vagyok. Letelepedtem hát a földre, a hold fiatal lányként ült a térdemen, kinyújtottam a kezem, és a holdfény macskakölyökként, rendőrkutyaként nyaldosta.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.