2009.12.13. 23:31

Kételyek közt kóválygok

Egyedül a sötétben,

Várom, hogy kézenfogva kihúzzál,

De nem értem.

 

Látom a kézfejed, de mikor azt elkapnám,

Semmivé lesz alakod

És elköszönsz dallamosan,

Emeled a kalapod.

 

Próbálom hinni, hogy csak utánnam nyúlsz

Csak én vagyok neked,

De mindig ott van bennem, hogy egy napon

Az én talpam alá kötsz útilapu levelet.

A bejegyzés trackback címe:

https://tapsihapsi.blog.hu/api/trackback/id/tr711595475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Winnetou 2009.12.14. 13:17:16

Nem vetted még észre, hogy rajtad kívül vannak más érző lények is ezen a földgolyón, és nem mindet feltétlenül azért teremtette az isten, hogy neked jobb legyen? Esetleg érzéseik is vannak, meg gondolataik, és lehet, hogy nem akarják ezeket és magukat neked alárendelni? Aki szeret, bármilyen vagy, és elfogadja, hogy csak magadra gondolsz, azt úgy hívják: anya. A többit úgy hívják: nő, tele érzésekkel, önálló akarattal és bármilyen furcsa, saját magukat is szeretik, nemcsak téged. Sőt, milyen felháborító, valószínűleg jobban, mint téged. Nem csak azért élnek, hogy téged boldoggá tegyenek rövidebb vagy hosszabb időre. És itt most minden nőre gondolok, akihez közöd van/volt/lesz .

Olyan vagy, mint a fuldokló a tengerben. Rémülten kapálódzol és kapaszkodnál mindenbe és mindenkibe. Hidd már el, hogy tudsz úszni / :-) /, sőt, akár beléd is kapaszkodhatnak mások, akkor sem süllyedsz el. Akkor is partot érsz. Kicsit kifelé is kéne figyelni, nem csak befelé.
süti beállítások módosítása