Arcomat porrá fújta büszkeséged,
Hova tűnt soha nem volt szüzességed?
Fejemen tapostál ha túl mély volt az iszap,
Én voltam a szamár, akit mindenki itat.
Szememet lehonytad, hogy ne lássak senkit,
Szívemet kitépted, hogy ne érezzek semmit.
Orrom betörted, mert neked az jól esett,
A fülem letépése jó móka lehetett.
Ha ilyen, mikor szeretsz, köszi nem kérem,
Rászorulóknak folyatom inkább már a vérem.
L.G.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.