Gondolataim gyorsvonatként zakatolnak, minek minden vagonja más és más történet. A mozdonyban ott ülsz velem szemben és porrá zúzod az újjászületett reményeket. Nem kérdezem, miért, vagy miért nem, ahhoz már túl sokszor hallottam, hogy most TE is elmondd. A szemeid fürkészem, de nem kellene. Látom benne a folyton ottlevő vidámságot, ami még nehezebbé teszi ezt a pillanatot. Inkább nem folytatom tovább...

L.G.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.