Mit tettem?

Reggel ugyanúgy keltem, mint máskor szoktam. Álmosan fogtam és vittem be a szobámba a reggelimet, amit a reggeli műsor közben tettem magamévá. Kivittem a konyhába és gyors mosakodásba kezdtem. Ezután rutinszerűen bújtam a ruháimba és olyan monotonnak tűnt minden. Útnak indultam, már nem is tudom hová. Lényegtelen, mert máshova vezetett az út, oda, ahonnan már nem találok haza. Volt egy beszélgetésem, mikor már valószínűleg eszembe is jutott, hogy nem látom többé azokat, akik szeretnek, vagy szerettek. Felmentem a barátomhoz, de nem azért, hogy beszélgessünk. Tudtam,hogy nincs otthon... A hatodikon lakik egy gangos házban. Lenéztem a mélybe és húzott lefelé, nem is gondolkodtam, átlendültem a „holtponton”. Zuhanás közben végigpergett a filmem és tompa puffanást éreztem. Eléggé fáj a hátam, de már látom a fényt. Látom magam és tudom, sikerült. Feloldozást nyertem a problémák alól, nincs többé vita, nincsenek gondok. Ott vagyok a telefonokban, látom a hitetlen tekinteteket, az értem hullajtott könnycseppeket. Nézem, ahogyan a hófehér koporsóm köré gyűlik a sok ismerős, ahogyan a Pap szaval fölöttem. Egyre mélyebbre jutok megint, de most nem zuhanok. Pár ismeretlen ember segít a föld alá. Sorra dobják rám a virágokat és meglátom a családomat. Mindenki sír... Most végre mindenki együtt van és miattam jöttek így össze. Kár, hogy sírnak... Remélem, hogy segítettem!

A baj az, hogy már semmi sem lesz a régi és a szeretteidnek okoztad a legnagyobb fájdalmat ezzel...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.